(török billentyüzet, alasan kerem kedves olvasoımat [?] ez egyszer nezzek/nezzetek el nekem a helytelen, s magyartalan betühasznalatot, de mınthogy ıdötlen ıdök ota nem ırtam, ugy velem, ha nıncs lo jo a szamar ıs. vagy valamı hasonlo. na lassuk)

Martin mar a het elejen jelezte, hogy lesz tennıvalonk böven, s nem tulzott. Az INEXes kompanıaval vallvetve meloztunk a Kalvarıanal, mınthogy Magda Vasaryova (anno szınesznö volt, de meg mılyen!) es növere egy zsak penzt nyomott bele a hetes kapolna restauralasaba, s az ıdörohamosan ketyegett. El kellett takarıtanı egy rakas gazt, rendbekapnı az utakat, s ugy altalaban csınosıtanı egy csöppet a domboldalra epıtett komplexumon,hıszen a kapolna atadasa nem csak ugy ukmukfukk kellet, hogy vegbemenjen, hanap ünnepelyesen, mısevel egybekötve.

(egy nap késésel folytatom a bejegyzést, normál billentűzeten, úgyhogy van ékezet. Jippijájé

A képen éppen rajtakaptam pár öreg honfitársamat, hogy azon susmorog, hogy nincsen már elég időnk befejezni a munkát. Dehogynem, kiáltottam, s ők megszeppenve visszafordultak.)

Míg odakünn az INEXes horda ügyködött, illetve különböző munkások, önkéntesek és szerzetek egyvelege, az Alsó Templomban (Dolný Kostol) egy kedves társaság kapirgálta a a freskóra festett vakolatot. Róluk talán bővebben. (Megjegyzem, azért kell kapirgálni, mert valami félidióta pap úgy vélte, hogy a színes freskókban nincsen semmi szép, bezzeg a fehér fal az nagyon művészi). Tereza volt a legközvetlenebb. Illegett billegett az állványok és tartóoszlopok között, és kérdésekkel halmozott el, ha nem épp a vállamba harapott bele. Időről időre dobott felém egy-egy magyar(talan) szót, s mikor megkérdezte, melyik a leghosszabb magyar szó, s mondtam, hogy a megszentségteleníthetetlenségeskedéseitekért, az állványok mögül, a magasból, az égszínkékre festett mennyezet hátterével megjelent egy-egy kíváncsi fej, mint angyalok a világ tetején, mind kérdő tekintettel, s újra kellett mondani. Tereza színészetet tanul Besztercebányán, s mutatta a többieket is. Palo ugyancsak a művészetire járt, audiovizuál szakra. Általában ő kezelte a cd lejátszót; s jóféle free-jazzt engedett. Palo detvai, s Detváról tudni érdemes, hogy ott őshonos a szlovák álomhangszer, a fujara, s minthogy Martin fujaráját már kipróbáltam, megbíztam Palot, hogy ha tud szerezni, én szívesen vennék egyet. Mikor Tereza megtudta, hogy Švankmajer (a ma élő lenagyobb szürrealista) lelkes híve vagyok, felszólt Dášának, aki egészen a magasban egy kalapáccsal verte le az oda nem illő darabokat, hé, szólt Tereza - a magyar ismeri Švankmajert. Dáša lenézett: Jan Švankmajert? Mondom samozrejme. Megjegyezte, hogy a kedvence, majd folytatta tovább a munkát. Csak ha többet ivott a kelleténél (hol máshol, mint a Libressóban) rakta félre morcos modorát, de meg kell hagyni, jól állt neki az is. Zuzka csendes lány volt, de mindig megkérdezte, hogy hogy vagyok, úgyhogy szeressük. Szintúgy audiovizuál szak. Volt még egy csaj, aki franciásan beszélte a szlovákot, de vele csak egyszer találkoztam. Meg ott volt még Tomáš. Ez is rendes tag volt. Az egyik nap felhívtak engem is kapirgálni (vagy komolyan: restaurálni), s ezért nagyon hálás vagyok.

Node miezekben a napokban inkább kinn dolgoztuk, ahol tikkadt szöcskenyájak legelésztek rajta, meg ahol égett a nap melegétől a minden, úgyhogy alig vártuk, hogy Bill intsen, s ő intett: megjött a pizza, és akkor mindenki eldobta, ami a kezében volt. Bill az Alsó Templom előtt letette a dobozokat, majd ahogy a hely szelleme megkívánta, kétszer háromszor keresztetve olasz módra elhadart valami imát, s aztán jött a szabadrablás.

Végülis időre elkészültünk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.