Következő nap: ötkor kelés. Rövidtávion irány a buszmegálló, hosszútávon Brdárka. Meghívtak minket valamilyen előadásra. Bill elvisz minket kocsival, majd Tondával és Jakubbal Zólyomig (Zvolen) megyünk. Félkómás állapotban csak azt figyelem meg, hogy a helybeliek miként kérdik meg, szabad-e a hely. Mert ugye egy echte magyar sem mondja ezt, olyan körülményesen, hogy leülhetek-e ide kérem szépen?, vagy hogy, ez a hely momentán üres-e?

Zólyomban kiderül, hogy az interneten kinézett busz nem éppen úgy létezik, ahogy létezik, mert még csak most lett kitalálva, stb. Végül mégis fogunk egy járatot Rozsnyóig (Rožňava), ami már a szűkebb pátriám. Felszálláskor megismerkedünk egy francia csajjal, Aurelie-vel aki szintúgy önkéntes, és szintúgy oda tart, ahová mi. Ornitológusnak tanul, és az önkéntes munkája is erre hajaz. Most már négyen vagyunk. A buszsofőr leakaszt rólunk egy kisebb vagyont, noha egyébként végtelenül rendes fickó. Rokonszenvemet már az első pillanatban elnyerte, lévén ő is jóféle dzsínó napszemüveget viselt, mint jómagam. Egy kis aprót visszakapunk az út alatt, csekély nógatásra, mert Jakub kiszámította, hogy az élelmes buszsofőr felszámított magának némi nemű borravalót, de még így is érdekes az árszámítás. Amelyik buszsofőr úgy véli, hogy sok a cuccod, az felszámít érte buznyákot. Szerinte sok volt a cuccunk. Alvás pótlás a buszon.

Rozsnyóról másfél óra múlva megy tovább a busz, addig beugrottam a Tescóba két rúd kolbászért.. csak úgy szlalomoztam tova a bevásárlókocsival, mikor megláttam nagymamám egyik barátosnéját, egy hízelgő vasorrúbábát, aki folyton romlott süteményekkel szokott elhalmozni, ha találkozunk. Tovább Csetnekre. Innen már csak egy köpésre van gyermekkorom faluja. De mi az ellenkező irányba megyünk, a tótságba, ahogy mondani szokták. Egy vagonnyi cigány kisiskolással utazunk, nincs egy zsebkendőnyi szabad hely a buszon. Egy kis cigányfiú és cigánylány összehúzódzkodik az ülésen, hogy le tudjam tenni a cuccom. A végállomásig lassan kiürül a busz. Megérkeztünk Brdárkára.

Aurelie már volt itt, ő mutatja az utat. Egy régi építésű parasztházba megyünk, ami sok jó embernek lesz a nyughelye az elkövetkező napokban. Főként franciáknak.

Sur le pont de Brdárka..

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.