Mint kiderül, ebbe a nehezen kiejthető nevű faluba "permakultúra" előadásra jöttünk. Hogy ez mit jelent, akkor még lövésem sem volt. Először a faluháza mögött terpeszkedő hosszú pad mellett fogyasztottuk el az ebédet: paprikáskrumplit. A bemutatkozásnál a szlovák szervezőknek már elkerekedett a szemük, hogy Magyarhonból vagyok, s hogy tudo(gato)k is szlovákul. Az ebédnél bőszen kérdezgették, olyan-e az étek, mint az eredeti magyar, s csak úgy tukmálták a repetát. 

A kurzus a szállást adó házikó kertjének hátuljában volt, ami már a fennsík lába, tehát capatni kellett. Volt egy játékos bemutatkozás (hejkó-pejkó, móka és kacagás!), minek folytán az arcokhoz nevek, s életutak kapcsolódtak. Tomas volt mellettem, és Aurelie (ha a francia neveket nem írnám folyton ugyanúgy, a rendszerben van a hiba).

Tomas Dél-Franciaországból jött, és egy évre jött. Most töltötte utolsó heteit Brdárkán, ahol önkénteskedett. A szlovákot már egészen jól tolta. Két francia önkénteskedett még itt: Julien és Etiénne. Julien Lyonból jött; elege lett a nagyvárosi életből. Bár a bőre világos, a szájai tipikus néger szájak, és a vigyora is az afro népekét idézte. Ha éppen nem cigizett, akkor a cigit sodorta. Ő, és Etienne márciusban érkeztek, előttük áll még a tél.

Etienne különös figura, mondhatni zseni. Arca Chagall-t idézte. Marseilles-ből jött, de egy ideig Bécsben élt, ahol magyarokkal is megismerkedett. Így beszélt franciául, angolul, németül, és értett szlovákul és magyarul is. Néha a semmiből semmibe érdekes hangján rázendített, vagy csak éppen kántálta: hidegen fúnak a szelek (nagy szünet), azok (kis szünet) nemjót (kis szünet) jelente- (kis szünet) nek. Ha lassan beszéltem, akkor jól értette. Rettentő érzéke volt a rajzoláshoz, csak a vázlatai műremekek voltak. Mutatott egy általa eszkábált kályhát, ami Marseilles-ben működik, és sütni lehet vele, csupán a napfény és tükrök segítségével.

A három francia brdárkai önkéntessel dolgozott még együtt Ana, egy lengyel csaj Krakkó környékéről. Neki is már csak két hete maradt hátra, de mondta, hogy arra lesz még ideje, hogy ellátogasson hozzák Selmecre. Egyébként mint kiderült, látta a Kontrollt Lengyelországban, ahol hatalmas sikere volt. Erre lecsaptak Tondáék is, mondván a Kontrollnak Csehországban is sikere volt (óh, Szűz Mária, ilyenkor jó magyarnak lenni. De nem halmozol el minket gyakran a büszkeség mámoros érzetével.. no mindegy. Alázat, gyerekek, alázat!).

Egy bölcs tanárom mondta egyszer: Hollandia ott kezdődik, ahol a tehenek már szebbek a nőknél. Több embertől is hallottam, hogy ez alól Amsterdam kivétel, de ez lényegtelen, hisz Maaike nem Amsterdamból jött, a tanáromnak pedig úgy tűnik, igaza volt. Ez a lány fehér volt, mint a fehér retek, és magára vállalta az egész falu (mit falu, körzet) szeplőállományát. Szoknyája alól néha kivillant szőrös lába, s ha beszélt, általában a hajával matatott, hogy lehetőleg mindenki megcsodálhassa a vörös hónaljszőrzetét. Betartottam az egy méteres távot.

Volt még egy rozsnyói szlovák srác, és egy magyar. Riso, a szlovák jogot hallgat Kassán. Érdekelte a budapesti élet, hogy milyen ott, ésatöbbi. A kurzuson nem vett részt, csak segített itt ott. A magyar fickót Csabinak hívták. Ő már valamivel idősebb tag. Az angolt is, a szlovákot is jól bírta, úgyhogy ha nyelvi problémám volt, készséggel segített.

Az előadót Patríciának hívták, de már az elején leszögezte, hogy nem ő tanít minket, hanem mindenki mindenkit, és ennek az elvnek a szellemében este ő is benne volt a pityókás hangulat növelésében.

És tanultunk is, de azért nem folyt ki a fejünkből a tudomány.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.