Reggelre kelve, ahogyan ez itt szokás, éppen csak arra volt időm, hogy készítsek egy bögre forró kávét, és egy korttyal leforrázzam a nyelvem, s már indultunk is ki a Kálvária dombra, a projekt színhelyére. A Kálvária egy rakat barokk kori templomból és kápolnából álló komplexum, ami a kommunizmus dicső éveiben teljesen leamortizálódott, és ezért felkerült az UNESCO száz legveszélyeztetettebb műemlékeinek listájára. Újabban került a házhoz némi nemü zöldhasú, ezért megy a felújítás. No és persze hála az éhbérért melózó önkénteseknek is. 

Dominikkal (akinek még nem igazán sikrült elsajátítani a szlovák számomra érthető, lebutított változatát), és Tondával (aki pedig csehül beszél, s aki azt hiszi, hogy az ugyanaz, mint a szlovák, az alaposan téved, már tudom) pusztítottuk egy csöppet a dzsungelt, és a földmérők munkáját segítendő gödröket ástunk a falak mellett. Dolgozik itt egy rakat derék szlovák, akiknek a magyar-Magyarországról-jött-segíteni szókapcsolat gondos fordításban is nehezen érthető, s úgy néznek rám (persze jó értelemben), mintha legalább a Holdról jöttem volna. Itt ott többször felhangzik az örök sláger keszenem szípen, vagy épp az egessegedre, de volt egy lány, aki azt mondta: szeretlek. Mondjuk ez előtt meg azt mondta, hogy vigyazz, hárápos kutya, így hát nem hinném, hogy tudja a szavak értelmét.

A munka közben az alsó templomban kávé ivás zajlik. Sajnos csak instant, de az van dögivel.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.