Eva időközben elment, de jött helyette két másik szlovák brigádmunkás. Lojzo, akivel a februári fészkontrollon már volt szerencsém találkozni, és Janka, aki Veronikához hasonlóan türelmesen javítgatta nyelvi baklövéseimet.

Ugyanakkor érkezett egy rakat fiatal  önkéntes kéthetre, az INEX, de hozzájuk az elejétől fogva bizalmatlan voltam, mert eltűnt a pick szalámim és a lókolbászom a hűtőből, s természetesen őket tettem meg bűnbaknak, s noha másnap kiderült, hogy az étkek megvannak, egy-egy kivételtől eltekintve nem tudtam kibékülni velük.

Lojzo reggel kivitt párunkat a Kálváriához, és egy batár nagy kézifűnyírót nyomott a kezembe, amivel le kellett tisztítani a terepet. Munka közben egy zs-kategóriás amerikai akcióhős fizimiskájú tag bámulta meg a munkámat, s odaküldött egy angolul úgy ahogy értő srácot, hogy elmagyarázza, nem kell tökig nyomni a kallantyút. Az iménti meglepődött, hogy használom a szlovákot, és amikor meglátott héj, hungárien men felkiáltással intett.

Másnap rövid volt a munka. Déltájt beültünk Billel az autóba, és elindultunk a magyar határ felé. Kedélyesen elökörködtük a másfél-kétórát, amíg a Ferihegyi repülőtérre értünk. Az Isztambuli járat leszállt - mint kiderült. Bármelyik percben jöhetnek - szólt az információs. SEYFI DUYGU feliratú táblánkal elsétáltunk minden török fiú-lány pár előtt, lévén fogalmunk sem volt, hogyan néznek ki, sőt, még azt sem melyik név milyen nemhez párosul. Aztán végül nyakon csíptük őket. Visszafele az elkerülő helyett átszeltük Pestet, és a Hungária körúton megálltunk egy gyors tankolásra: anyám két kajás szatyrot pakolt be, és egy kabátot, míg apám heves társalgásba kezdett a törökökkel nyugat texasi un. hangzóvesztő nyelvjárásban, melybe némi dél-tiroli is vegyült: nó komlikét? Kérdezte. Trável, trável. No komplikét? Később kiderült, hogy Seyfi is csak hibás szórenddel beszéli az angolt, Duygu pedig sehogy. Ez persze nem okozott problémát a kommunikációban: Seyfi először elmondta az összes szót, amit otthon megtanult szlovákul (mind a tizet), majd az autó hátsó ülésén ülve laptopjáról csehszlovák kommunista indulókat játszott, miközben Bill ütemre püfölte a kormányt, én pedig szakadtam.

Otthon Martin pizzával és borral várta a népet.

(Ja, és emlékszem még, hogy ezeknek nagyon örültünk.)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.